Efna völgye aprócska porszemnek tűnhet Aralna birodalmában. Az ősidők óta itt ücsörgő termetes hegyvonulatok nemcsak a természetnek, hanem egy kicsiny emberlakta falunak is védelmet adtak. A nomád vidék lakosai évtizedeken keresztül elzárva éltek a külvilágtól. Lóháton vagy kocsival a katlantól legközelebb fekvő település is napokra van. Igaz, a falusiaknak sosem volt szükségük hosszabb időre elhagyni az otthonukat, hisz ezen a helyen mindenük megvolt egy egyszerű, békés és boldog élethez. A völgy megóvta őket a külső háborúktól és a fosztogató, sötét bevándorlóktól is, egészen mostanáig.
Rozoga szekér zötyögött az egymást követő ágyások melletti poros földúton. A kocsi sárga színű szalmával volt megpakolva, rajta feküdve falusi kislány figyelte a déli égen elszökkenő habformájú felhőket. A földeken helybéliek aratták le az idei termést: búzát, gabonát, kukoricát meg rozst. De voltak olyanok is, akik a környék legmagasabb tölgyéhez mentek hálát adni, és annak ágaira különböző talizmánokat vagy cetliket akasztottak az idei bőséges takarmányért. A méretes fának tövében pihenve a falu vénei aggályoskodtak, mert úgy vélték, hogy a fiatalok nagyobb tiszteletet és odafigyelést mutathatnának a hegy istene felé, hiszen neki köszönhetik gondtalan sorsukat. Arra viszont nem gondoltak, hogy a helybéli ifjakon kívül mások is inkább hagyományból, mint köszönetmondásból keresik fel az öreg tölgyet, és a hegy istenének létezését már csak mende, mondának tartják.