Efna völgye aprócska porszemnek tűnhet Aralna birodalmában. Az ősidők óta itt ücsörgő termetes hegyvonulatok nemcsak a természetnek, hanem egy kicsiny emberlakta falunak is védelmet adtak. A nomád vidék lakosai évtizedeken keresztül elzárva éltek a külvilágtól. Lóháton vagy kocsival a katlantól legközelebb fekvő település is napokra van. Igaz, a falusiaknak sosem volt szükségük hosszabb időre elhagyni az otthonukat, hisz ezen a helyen mindenük megvolt egy egyszerű, békés és boldog élethez. A völgy megóvta őket a külső háborúktól és a fosztogató, sötét bevándorlóktól is, egészen mostanáig.
Rozoga szekér zötyögött az egymást követő ágyások melletti poros földúton. A kocsi sárga színű szalmával volt megpakolva, rajta feküdve falusi kislány figyelte a déli égen elszökkenő habformájú felhőket. A földeken helybéliek aratták le az idei termést: búzát, gabonát, kukoricát meg rozst. De voltak olyanok is, akik a környék legmagasabb tölgyéhez mentek hálát adni, és annak ágaira különböző talizmánokat vagy cetliket akasztottak az idei bőséges takarmányért. A méretes fának tövében pihenve a falu vénei aggályoskodtak, mert úgy vélték, hogy a fiatalok nagyobb tiszteletet és odafigyelést mutathatnának a hegy istene felé, hiszen neki köszönhetik gondtalan sorsukat. Arra viszont nem gondoltak, hogy a helybéli ifjakon kívül mások is inkább hagyományból, mint köszönetmondásból keresik fel az öreg tölgyet, és a hegy istenének létezését már csak mende, mondának tartják.
Jókora hegyoldal határához érve a takarmányt szállító szekér megállt. Az erről leszálló a fiatal lány szűkebb erdei úton haladt tovább a bozótosba. Jól ismerte a környéket és annak minden apróbb ösvényét. Rendszeresen eljött meglátogatni vénülő nagyapját is, aki feleségének a halála óta a falutól elzártan, egyedül él az erdő mélyén. Cseperedő unokájában, Ennaban, gyakorta látta egykori hitvesét, mivel az idős hölgy éppúgy bolondult a természetért, mint a zsenge leányka.
Az erdei csapás lassan eltűnt és egybeolvadt az őt körülvevő cserjéssel, ahol a fák ágait gyengéden bólintgatta magával a finom szellő. Leveleiken ragyogott a nap cirógató fénye, és a maradék, mely a lombok rései között világított be, talajra érkezésekkor érdekes formákban táncolt az árnyékok között. Efna erdeje igazi földi paradicsomnak számított a nagyvilágban. Nem volt még egy hozzá hasonló, gonoszságtól érintetlen hely ezen a vidéken.
A hullámzó fűben beszédes tücsök ciripelt, a sötét odvakból pedig cincér zúgott. Énekesmadarak ezrei díszítették az eget és a fák lombjait dalukkal még színesebbé téve a nyári tájat. Enna szerette a hangjukat, mely sokszor úgy tűnt, mintha utat mutatott volna számára a végeláthatatlannak tűnő ligetben. Nem értette, hogy hozzátartozói, és köztük leginkább édesanyja, miért próbálják meg tiltani a természettől és nagyapja birtokától, mikor számára az erdő volt a legbámulatosabb és a legvonzóbb dolog egész szülőföldjén.
Pillanatok elteltével a szél erősödni kezdett és az imént még oly békésnek tűnő hangok hirtelen elhallgattak. Az erdőség nyugati oldalánál fekete madarak gyülekeztek. Rekedtes rikácsolásuk vészjósló volt. Enna gondolkodás nélkül a hang irányába sietett. Még soha nem tapasztalt ekkora feszültséget a hegységben.
A dermesztő zajok egy tisztásra vezették ki, ahol számtalanszor járt már életében. Itt nagy létszámú bevándorló sereg sorakozott egy velük szemben álló, honos farkasfalkával. Páncéljukon és fegyverzetükön valamiféle vörös félholdhoz hasonló ábra szerepelt. A sötét felhők között áriázó varjak még mindig a tisztás felett szálldostak, majd mikor erre ráuntak a csatateret körülfogó fák ágain foglaltak helyet. Érezték, hogy vér fog folyni.
Enna egy közeli bozótba rejtőzött el és onnan figyelte a számára szokatlannak tűnő eseményeket.
- A nagy fekete az enyém!
Kiáltott fel a tömegből egy elrettentő hang, melynek tulajdonosa a banditák vezetője volt. Lovával előlépve haderejéből ingerült tekintetét áldozatára szegezte majd annak nyomába eredt. Elhajított dárdája egyből célt talált belefúródva a vad mellkasába. Tökéletes dobása után a nagydarab alak elégedetten szállt le füst szürke lováról. Széles vállát megannyi bunda díszítette, dereka köré róka és nyúlprém volt felkötve. Oldalán szablyák meg lőfegyverek csörömpöltek. Zsebéből hamar előhúzta bőr bevonattal ékesített tőrjét, majd a falkavezérhez érve megragadta annak koponyáját és egy könnyed mozdulattal elvágta a méretes hím torkát. Lélegzetelállító belépőjét követően üvöltéssel buzdította embereit a vadászatra.
- Akinek a legtöbb farkas irhát sikerül összeszednie, azt előléptetem!
Az élelem, a fűszerek, a fémek és a selyem mellett a valódi szőrme igazi értéknek számított a birodalom minden részében. Közülük is a legnagyobb fizetség a ragadózó félék prémjéért járt, mint a medvék, párducok vagy farkasok bőréért.
A felszólított útonállók magabiztosan próbálták összeterelni az ijedt állatokat, de a falka nagy része szétszéledt amerre kiutat talált. A csapdába ejtett egyedek hamar kopja hegyre kerültek, míg a többi bőrét nehezen adva küzdött az életbennmaradásért. A sarokba szorítottak támadóik ellen karmukkal és agyaraikkal próbálták védeni magukat majd kicsinyeiket, bár ők maguk is tisztában voltak azzal, hogy győzelemre nincs sok esélyük. Néhányuk a fegyveres csapásokat kikerülve, az erdő fele próbált elmenekülni, de a banditák lovai gyorsabbak voltak, és rögvest utolérték a szökevényeket. Az életben maradt kölyköket a többivel együtt könyörtelenül megfojtották. Patakokban lehulló vérük a patáktól kikoptatott földet áztatták. Az egykor erőszaktól tiszta vidéket sötétség szennyezte be. Efna völgye és a kicsiny Enna életében először volt szemtanúja vérontásnak.
A bokorban bujdosó lány arcára ráfagyott a félelem. Teste ledermedt, levegőt sem szándékozott venni, mert félt, hogy a banditák rátalálnak. Szeppent mozdulatlanságát apróbb nesz zavarta meg. Nem messze a lánytól, a cserjés előtt, földön lapuló kis farkast vett észre. Reszkető megjelenésében észrevehető volt, hogy legalább annyira fél az életeket kiontó bevándorlóktól, mint a tisztás elejében rejtőzködő Enna.
Magát az állatkölyök ösztönösen a talajra szegezte, hogy barna bundájának a segítségével beolvadhasson környezetébe. Apró lábaival folyamatosan hátrált az erdőség felé, ezzel távolodva a zsúfolt csatamezőtől. Osonása közben észre sem vette a mögötte lappangó emberlányt, mert rémült tekintetét minden figyelmével mereven falkájának a gyilkosaira szegezte.
A banditák lassan végezve feladatukkal már az utolsó egyedek leölésénél jártak. Ennanak ez egy kedvező alkalom lett volna a menekülésre, de az előtte reszkető apróság életén másodpercek múltak, hogy rajta kívül valaki más is észrevegye az elkóborolt állatcsemetét. A lány tudta, ha hibásan cselekszik, nem kap második esélyt tette helyrehozására. Míg a zsoldosok a rabul ejtett áldozatok sokaságával voltak elfoglalva, addig Enna kiugrott a tisztásra, felkapta a farkaskölyköt és azonnal az erdő fele vette az irányt. A hirtelen magához vett csöppség ijedtében vonyított egyet, aminek vékony és fülsüketítő hangjára a mezőn maradtak mind felfigyeltek.
A lány teljes erejéből szaladt be a sűrű cserjésbe, de lendületét visszatartották még rövid és esetlen lábai, valamint a karjaiban tartott poronty súlya. A háta mögött elhangzó trappoló zörejből érezte, hogy a sötét harcosok lovai hamarosan utol fogják érni őket.
Az erdő mélyére érve az egyre magasabbnak tűnő fák már alig engedtek be maguk közé némi fényt, és a rétet körülölelő lombhullató erdőt váratlanul emelkedő és fenyves váltotta át. A lány már a kimerültség küszöbén állt, mikor egy földből kiálló tuskóban megbotlott, és beleesett egy keskeny árokba. Itt meghúzta magát a magas fűben és várt. Félelemtől lüktető szíve már a torkában doboghatott, így az elhozott farkaskölyköt szorosan magához ölelte. A feléje tartó mén ügetésének zaja egyre közelebb ért hozzá, mely hallatán Enna könyörögni kezdett az istenekhez.
Rozoga szekér zötyögött az egymást követő ágyások melletti poros földúton. A kocsi sárga színű szalmával volt megpakolva, rajta feküdve falusi kislány figyelte a déli égen elszökkenő habformájú felhőket. A földeken helybéliek aratták le az idei termést: búzát, gabonát, kukoricát meg rozst. De voltak olyanok is, akik a környék legmagasabb tölgyéhez mentek hálát adni, és annak ágaira különböző talizmánokat vagy cetliket akasztottak az idei bőséges takarmányért. A méretes fának tövében pihenve a falu vénei aggályoskodtak, mert úgy vélték, hogy a fiatalok nagyobb tiszteletet és odafigyelést mutathatnának a hegy istene felé, hiszen neki köszönhetik gondtalan sorsukat. Arra viszont nem gondoltak, hogy a helybéli ifjakon kívül mások is inkább hagyományból, mint köszönetmondásból keresik fel az öreg tölgyet, és a hegy istenének létezését már csak mende, mondának tartják.
Jókora hegyoldal határához érve a takarmányt szállító szekér megállt. Az erről leszálló a fiatal lány szűkebb erdei úton haladt tovább a bozótosba. Jól ismerte a környéket és annak minden apróbb ösvényét. Rendszeresen eljött meglátogatni vénülő nagyapját is, aki feleségének a halála óta a falutól elzártan, egyedül él az erdő mélyén. Cseperedő unokájában, Ennaban, gyakorta látta egykori hitvesét, mivel az idős hölgy éppúgy bolondult a természetért, mint a zsenge leányka.
Az erdei csapás lassan eltűnt és egybeolvadt az őt körülvevő cserjéssel, ahol a fák ágait gyengéden bólintgatta magával a finom szellő. Leveleiken ragyogott a nap cirógató fénye, és a maradék, mely a lombok rései között világított be, talajra érkezésekkor érdekes formákban táncolt az árnyékok között. Efna erdeje igazi földi paradicsomnak számított a nagyvilágban. Nem volt még egy hozzá hasonló, gonoszságtól érintetlen hely ezen a vidéken.
A hullámzó fűben beszédes tücsök ciripelt, a sötét odvakból pedig cincér zúgott. Énekesmadarak ezrei díszítették az eget és a fák lombjait dalukkal még színesebbé téve a nyári tájat. Enna szerette a hangjukat, mely sokszor úgy tűnt, mintha utat mutatott volna számára a végeláthatatlannak tűnő ligetben. Nem értette, hogy hozzátartozói, és köztük leginkább édesanyja, miért próbálják meg tiltani a természettől és nagyapja birtokától, mikor számára az erdő volt a legbámulatosabb és a legvonzóbb dolog egész szülőföldjén.
Pillanatok elteltével a szél erősödni kezdett és az imént még oly békésnek tűnő hangok hirtelen elhallgattak. Az erdőség nyugati oldalánál fekete madarak gyülekeztek. Rekedtes rikácsolásuk vészjósló volt. Enna gondolkodás nélkül a hang irányába sietett. Még soha nem tapasztalt ekkora feszültséget a hegységben.
A dermesztő zajok egy tisztásra vezették ki, ahol számtalanszor járt már életében. Itt nagy létszámú bevándorló sereg sorakozott egy velük szemben álló, honos farkasfalkával. Páncéljukon és fegyverzetükön valamiféle vörös félholdhoz hasonló ábra szerepelt. A sötét felhők között áriázó varjak még mindig a tisztás felett szálldostak, majd mikor erre ráuntak a csatateret körülfogó fák ágain foglaltak helyet. Érezték, hogy vér fog folyni.
Enna egy közeli bozótba rejtőzött el és onnan figyelte a számára szokatlannak tűnő eseményeket.
- A nagy fekete az enyém!
Kiáltott fel a tömegből egy elrettentő hang, melynek tulajdonosa a banditák vezetője volt. Lovával előlépve haderejéből ingerült tekintetét áldozatára szegezte majd annak nyomába eredt. Elhajított dárdája egyből célt talált belefúródva a vad mellkasába. Tökéletes dobása után a nagydarab alak elégedetten szállt le füst szürke lováról. Széles vállát megannyi bunda díszítette, dereka köré róka és nyúlprém volt felkötve. Oldalán szablyák meg lőfegyverek csörömpöltek. Zsebéből hamar előhúzta bőr bevonattal ékesített tőrjét, majd a falkavezérhez érve megragadta annak koponyáját és egy könnyed mozdulattal elvágta a méretes hím torkát. Lélegzetelállító belépőjét követően üvöltéssel buzdította embereit a vadászatra.
- Akinek a legtöbb farkas irhát sikerül összeszednie, azt előléptetem!
Az élelem, a fűszerek, a fémek és a selyem mellett a valódi szőrme igazi értéknek számított a birodalom minden részében. Közülük is a legnagyobb fizetség a ragadózó félék prémjéért járt, mint a medvék, párducok vagy farkasok bőréért.
A felszólított útonállók magabiztosan próbálták összeterelni az ijedt állatokat, de a falka nagy része szétszéledt amerre kiutat talált. A csapdába ejtett egyedek hamar kopja hegyre kerültek, míg a többi bőrét nehezen adva küzdött az életbennmaradásért. A sarokba szorítottak támadóik ellen karmukkal és agyaraikkal próbálták védeni magukat majd kicsinyeiket, bár ők maguk is tisztában voltak azzal, hogy győzelemre nincs sok esélyük. Néhányuk a fegyveres csapásokat kikerülve, az erdő fele próbált elmenekülni, de a banditák lovai gyorsabbak voltak, és rögvest utolérték a szökevényeket. Az életben maradt kölyköket a többivel együtt könyörtelenül megfojtották. Patakokban lehulló vérük a patáktól kikoptatott földet áztatták. Az egykor erőszaktól tiszta vidéket sötétség szennyezte be. Efna völgye és a kicsiny Enna életében először volt szemtanúja vérontásnak.
A bokorban bujdosó lány arcára ráfagyott a félelem. Teste ledermedt, levegőt sem szándékozott venni, mert félt, hogy a banditák rátalálnak. Szeppent mozdulatlanságát apróbb nesz zavarta meg. Nem messze a lánytól, a cserjés előtt, földön lapuló kis farkast vett észre. Reszkető megjelenésében észrevehető volt, hogy legalább annyira fél az életeket kiontó bevándorlóktól, mint a tisztás elejében rejtőzködő Enna.
Magát az állatkölyök ösztönösen a talajra szegezte, hogy barna bundájának a segítségével beolvadhasson környezetébe. Apró lábaival folyamatosan hátrált az erdőség felé, ezzel távolodva a zsúfolt csatamezőtől. Osonása közben észre sem vette a mögötte lappangó emberlányt, mert rémült tekintetét minden figyelmével mereven falkájának a gyilkosaira szegezte.
A banditák lassan végezve feladatukkal már az utolsó egyedek leölésénél jártak. Ennanak ez egy kedvező alkalom lett volna a menekülésre, de az előtte reszkető apróság életén másodpercek múltak, hogy rajta kívül valaki más is észrevegye az elkóborolt állatcsemetét. A lány tudta, ha hibásan cselekszik, nem kap második esélyt tette helyrehozására. Míg a zsoldosok a rabul ejtett áldozatok sokaságával voltak elfoglalva, addig Enna kiugrott a tisztásra, felkapta a farkaskölyköt és azonnal az erdő fele vette az irányt. A hirtelen magához vett csöppség ijedtében vonyított egyet, aminek vékony és fülsüketítő hangjára a mezőn maradtak mind felfigyeltek.
A lány teljes erejéből szaladt be a sűrű cserjésbe, de lendületét visszatartották még rövid és esetlen lábai, valamint a karjaiban tartott poronty súlya. A háta mögött elhangzó trappoló zörejből érezte, hogy a sötét harcosok lovai hamarosan utol fogják érni őket.
Az erdő mélyére érve az egyre magasabbnak tűnő fák már alig engedtek be maguk közé némi fényt, és a rétet körülölelő lombhullató erdőt váratlanul emelkedő és fenyves váltotta át. A lány már a kimerültség küszöbén állt, mikor egy földből kiálló tuskóban megbotlott, és beleesett egy keskeny árokba. Itt meghúzta magát a magas fűben és várt. Félelemtől lüktető szíve már a torkában doboghatott, így az elhozott farkaskölyköt szorosan magához ölelte. A feléje tartó mén ügetésének zaja egyre közelebb ért hozzá, mely hallatán Enna könyörögni kezdett az istenekhez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése